Az idén is várjuk a hívek adományait a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gálospetriben működő gyermekotthon számára: tartós élelmiszert, tisztálkodási és tisztítószereket, gyógyszereket, használt,de még jó állapotban levő ruhákat, könyveket, játékokat. A pénzadományokat egyösszegben, az alapítvány magyarországi számlaszámára fogjuk átutalni. Adományaikat december 10-ig kérjük eljuttani a Megtestesülés Plébánia Irodájába.
„Ne vérben, könnyben, szenvedésben,
hanem szeretetben mossuk magunkat tisztára! ” (Böjte Csaba)
Tisztelt Adományozók!
Az emberi szolidaritás, Isten segítségével valóra tudja váltani a legszebb álmainkat is. Ez történt tavaly decemberben, amikor gyűjtést kezdeményeztünk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gálospetriben, működő gyermekotthona számára.
Bátor elhatározással kivetettünk hálóinkat és rá mertünk lépni a hullámokra. Ekkor megéreztük, hogy életünk az, ha valamit a végtelen jóságból és szeretetből láthatóvá teszünk a Földön.
A szívünkbe néztünk és a szeretetből tudatosan vállalt szolidaritással megosztottuk kenyerünket az éhező gyermekekkel és ezzel egy új világ teremtőivé váltunk, segítettünk egy világ teremtésében, ahol mi vagyunk a ragyogó Nap.
Mivel híveink közül sokan rajtunk keresztül folyamatosan támogatják a gyerekeket, ezért az idén is várjuk adományaikkal, elsősorban:
- tartós élelmiszer (konzerv, száraz tészta, rizs, liszt, cukor, olaj, tea, citromlé, szaloncukor)
- tisztálkodási és tisztítószerek (szappan, mosópor, mosogatószer, fertőtlenítők)
- gyógyszerek (C-vitamin, vitamin készítmények, lázcsillapítók, tetűirtószerek) a legszükségesebbek;
- használt, de még jó állapotban lévő ruha (elsősorban gyermekruha, cipő, gumicsizma, papucs, harisnya, pizsama, zokni stb.)
- használt játék, illetve könyv (mesekönyvek, illetve a magyar irodalom klasszikus prózai és költői művei, DVD-k),
- pénzadományok - melyet egyösszegben az alapítvány magyarországi számlaszámára (10300002-20145639-00003285) fizetjük be.
A segítséget előre is megköszönve, tisztelettel:
Danka Erika
Mobil: 20/3386564
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Adományaikkal legkésőbb 2010. december 10. napjáig juttassátok el a Megtestesülés Plébánia Irodájára (Debrecen, Borbíró tér 9. Tel: 52/535-735)
Az adományok elszállításának várható időpontja 2010. december 11. helyszínek: Gálospetri és Székelyhíd. Mindenkit szeretettel várunk, aki szeretne csatlakozni az adományátadás meghitt pillanataihoz. Ezt kérlek jelezzétek telefonon felém /20-338-6564/ vagy a plébánián László atya felé.
Ajándékozzuk meg magunkat egy szép nappal, amikor megújulhatunk hitben, reményben és szeretetben! Szükség esetén (a nehezen szállítható adományokért) gépkocsival érte megyünk.
Az adományokat Józsán Kertészné Erika is fogadja. Kérem forduljanak hozzá is bizalommal: 30/3535769
Az adománygyűjtés eredményéről tájékoztatással leszek. Az alapítványról, az árvaházakról, Böjte Csaba Ferences rendi munkájáról bővebb információ szerezhető az alábbi web oldalon: www. devaigyerekek.hu; www. magnificat.ro.
Az idei munkánkról és adományátadásokról készült beszámolók és fényképek a Debreceni Megtestesülés Plébánia honlapján is megtekinthetők http://megtestesules.info/news. („Csaba testvérrel a szeretet ösvényén” címmel)
„Biztonságos kis lépéseket kell tenni. Ma is megteszem, amit az Úr kér, és holnap is meg fogom tenni. De merjek felnőni népem javára! Hogy megköszönik-e vagy sem, egyre megy. Fontos, hogy én megtegyem, amit az Úr kér tőlem.” (Böjte Csaba)
|