Nyitólap Csaba testvérrel a szeretet ösvényén Beszámolók Csaba testvérrel a szeretet ösvényén

Hírharang

A Megtestesülés Plébánia Hírlevele

Az alábbi linkekre kattintva PDF formátumban letölthetők a Hírharang archív számai. A dokumentumok olvasásához Adobe Reader program szükséges.
Csaba testvérrel a szeretet ösvényén PDF Nyomtatás
Csaba testvérrel a szeretet ösvényén - Beszámolók
Írta: Danka Erika   
2010. szeptember 23. csütörtök, 07:54
2009. decemberében gyűjtést kezdeményeztünk annak érdekében, hogy néhány rászoruló gyermeket a közelgő Karácsony alkalmából megajándékozhassunk. Akkor választásunk a Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője által működtetett, Gálospetriben 2009. szeptember 12-én megnyílt gyermekotthonának lakóira esett.

A kezdeményezés jó fogadtatására és a kezdeti sikerekre támaszkodva, - köszönhetően a folyamatosan érkező felajánlásoknak és adományoknak - az akkor megkezdett gyűjtés azóta folyamatos, és így munkánk azóta egyre tudatosabb és szervezettebb formát öltött. E nemes ügy köré szerveződött kis csapat segítségével, akikkel együtt mi is „emberhalászok” lettünk, folytatjuk a rászoruló gyermekek támogatását és védőkart nyújtunk azoknak a magyar gyermekeknek Erdélyben, akiknek reményük sem volt egy jobb életre.
Ez a vers egy, az otthon kis lakói között nevelkedő kislány saját költeménye:

Hazaszeretet

Én úgy szeretem a hazámat,
Mint lelkes édesanyámat.
Haza nélkül,
Anya nélkül,
Boldogulni semmi nélkül
Lehet-e? ………….

Haza csak egy van.
Anyaszív is csak egy van.
Ki e szívet összetöri,
Hazát, anyát mind megöli.
Becsülje meg akinek van!

Tevékenységünk nem előzmény nélküli, hiszen plébániánk Cursillos csoportja évek óta rendszeres pénzadománnyal támogat egy a Böjte Csaba alapítványa által gondozott gyermeket.

A jövőben a Gálospetriben már működő gyermekotthon és a Székelyhídon, - az önkormányzat által az alapítvány kezelésébe adott Stubenberg kastélyban - létesítendő gyermekotthon lakóiért fogunk össze. Ezek a határmenti házak sokszor gyereknek és nevelőnek egyaránt menedéket nyújtanak.

Szeretnénk, hogy tevékenységünk átlátható és kiszámítható legyen. Az előreláthatóság érdekében, legalább fél évre előre szeretnénk programjainkat meghirdetni, melyekről részletes és aktuális információkat a plébánián, illetve annak honlapján fogunk elérhetővé tenni. Fontosnak tartjuk, hogy tevékenységünk nyomon követhető legyen, melynek érdekében az adománygyűjtésről és az adományok célba juttatásáról az átadást követően teadélután keretében képes beszámolót kívánunk tartani, illetve az ezekkel kapcsolatos információkat közösségünk honlapjának a „Csaba testvérrel a szeretet ösvényén” rovatában is közzé tesszük, mivel fontosnak tartjuk a kapcsolattartást nemcsak a házak vezetőjével és Csaba testvérrel, hanem az adományozókkal is, hiszen nélkülük kezdeményezésünk nem működhetne.

Megköszönve a plébánia közösségének az eddigi segítséget kérjük a hívek további támogatását a folytatáshoz, hiszen ezzel nagyon sokat tehetünk az Erdélyben - a tömbmagyarság területén, illetve a szórványban – működő magyar iskolákért és a magyarság megmaradásáért. Kérjük imáitokat munkánkhoz, hogy azt a kitartás és a hit vezérelje, és lelkünkben még jobban elmélyüljön a testvéri összetartozás tudata, annak érdekében, hogy ne csak múltunk, de jövőnk is legyen! Hívunk mindenkit munkatársnak, aki aktívan is részt venne velünk munkánkban. Álljatok mellénk, próbáljuk együtt türelemmel, szeretettel, reménnyel a szívünkben célunkat megvalósítani, hogy „a szeretet köveiből építsük Isten országát és egy megvalósult csodának legyünk a szereplői, hiszen Jézus szíve minden nap ott dobban bennünk”, legyünk mi a „megtestesült szeretet, azaz a „SZERETETMEGTESTESÜLÉS”

Józsai munkatársunk: Kertészné Erika Tel: 30/3535769; E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Danka Erika
Tel: 20/3386564
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Módosítás dátuma: 2011. május 03. kedd, 07:18