Napjainkban hányszor találkozunk hasonló helyzetekkel? Ajtók, melyek zárva vannak, ajtók, melyek zárva maradhatnak a cselekvő szeretetünk nélkül és mögöttük emberek, akik az élet viharainak kiszolgáltatva várják a feléjük nyújtott segítő kezeket.
 

Mi az oka, hogy ezek a képzeletbeli és valóságos ajtók néha mégis zárva maradnak? A kényelem? Vagy egyszerűen csak nem akarjuk kitárni szíveinket a szeretet misztériumának? Talán nem merünk szembe nézni azokkal a gondokkal és nehézségekkel amelyekkel sok embertársunknak naponta meg kell küzdenie, melyet a kisebbségi lét nehézségei csak fokoznak.

2011. május 21-én ismét váratlanul érkeztünk Érkörtvélyesre — ahová már harmadjára vitt minket az Isteni gondviselés és a tenni akarás — hogy éltetői lehessünk nehéz szociális helyzetben lévő határon túli magyar családok hitének, melyeknek külső segítség nélkül reménye sincs arra, hogy sorsuk jobbra forduljon.

Megéreztük, hogy mennünk kell! Ajtót kell nyitnunk a szükséget szenvedőkre. Mert van egy világ, ahol nyitott szívvel várnak ránk. Ezek az emberek nagyon sokszor érezhetik azt, hogy magukra maradtak, reményeik szertefoszlottak és nem tudják, hogyan menjenek tovább az úton. Adományaitoknak köszönhetően azonban mi ki tudtuk nyújtani feléjük kezünket, együttérzésünk és szeretetünk mellett így a mindennapi megélhetésük gondjait is enyhíthettük.

Jézus megengedte Tamásnak, hogy megérintse sebeit, és ezáltal vált Ő „érinthető, tapintható” valósággá. Utunk során mi is megérinthettük a gyerekek, a családok sebeit, de egyúttal a lelküket is — megsimogatva azt segítő kezünkkel —, hogy láthassunk! Hogy láthassuk az arcukon csillogó mosolyban azt, hogy a legnehezebb élethelyzetben is van remény a talpon maradásra. Ez pedig nem más, mint az Istenbe vetett hit és az, hogy magyar testvéreink között mindig lesz rájuk figyelő szem és feléjük nyújtott segítő kéz.

Így sikerült elvinnünk egy érkörtvélyesi szegény családnak életük első hűtőszekrényét, egy utcabeli kisfiúnak pedig azt a biciklit, amiről ott még álmodni sem mertek.

Gálospetriben a már megszokott örömmel és vendégszeretettel fogadtak minket. A gyerekek — kisebbek és nagyobbak egyaránt — nem győztek betelni a pedálos gokart és a biciklik okozta élménnyel. A nevelőnők örömmel fogadták az élelmiszerekből, ruhákból és egyéb használati tárgyakból (hűtőgép, permetező stb.) álló adományokat, hiszen a 26 gyermek neveléséhez és a ház körüli gazdaság működtetéséhez mindezek nélkülözhetetlenek.

Bedőné Angéla nagylelkű felajánlásának köszönhetően jelen utunkat megelőzően, 2011. május 9-én egy hagyatékból származó nagy mennyiségű bútort és egyéb berendezési tárgyat is sikerült a Gálospetriben lévő otthonba eljuttatnunk melyet Sarudi Sándor szállított ki.

Székelyhídon ismét friss zsemlével és párizsival kedveskedtünk a napközi diákjainak, akik rövid műsorral köszöntöttek minket melynek végén nagy átéléssel énekelték el a Csík zenekar ismert slágerének dallamára íródott Trianon himnuszt: Tartsd magad nemzetem… Szem nem maradt szárazon a meghatottságtól.

Nagy örömünkre szolgált, hogy támogatóinknak köszönhetően a Dr. Emődi Judit gyermekszemész által kiszűrt, tíz székelyhídi nebuló szemüvegéhez szükséges 80.000. Ft. is összegyűlt, melyet eljuttattunk a doktornőhöz, aki gondoskodik a szemüvegek elkészítéséről.

Most — mint minden utunk után — egy pillanatra becsukom a szemem, és látok. Látom, a boldogságtól könnyes szemeket és látom, hogy fáradozásunk nem volt eredménytelen. Egyúttal köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik személyesen is jelen vannak velem ezeken az utakon, ahol Krisztus szeretetében eggyé válhatunk és ebben a cselekvő szeretetben érezzük milyen LÉLEKEGYSÉG van közöttük!

Minden utunk során megerősödik bennem az érzés, hogy egyedül gyengék volnánk, de az összetartó közösségnek, így a nemzetnek is, hatalmas ereje van, hiszen tudjuk, hogy ha másokkal megosztjuk kincseinket, megsokszorozzuk azt!

Köszönetet mondok minden adományozónak, akik hitüket jósággal egyesítik:

• a debreceni Megtestesülés Plébánia híveinek és Felföldi László plébánosnak;
• a hozzánk most csatlakozott debreceni Szent István Plébániának és Tóth László plébánosnak, remélve, hogy állandó társaink lesznek a „Csaba testvéri” szeretet ösvényen;
• a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek és Szabóné Puskás Ibolya tanárnőnek, aki közös célunk érdekében összefogta a zeneiskola tanárainak, diákjainak és a szülőknek jószándékú tenni akarását;
• a Debreceni Egyetem Könyvtáraiban megszervezett gyűjtésért, az ott dolgozó minden nagylelkű munkatársnak;
• a Silvánia Bútoráruháznak;
• Felföldi Potpourri Kft-nek;
• állandó külső támogatóinknak (Labodáné Andrea, Váczi Virág, Farkas Katalin, Máthé Attila és családja);
• Sarudi Sándornak a fuvareszköz május 9-i biztosításáért;
• a Csóra Kft-nek, mint állandó támogatónknak;
• mindazoknak, akik munkájukkal a szervezésben részt vettek és a rakodást segítették (Kertészné Erika, Dr. Bereznai István, Moldoványi Attila, Horogh Zsolt, Ajtay Árpád, Pécsi József, Rives-Abreu Dávid, Altorjay István, Vajai András és családja, Lázár József);
• és a biciklisek lelkes csapatának, akik Dr. Major Tamás és Varga István vezetésével az úton végigkísértek minket.