Bemutatkozás
Jelenleg
21 tagja van a Rózsafüzér Társulatnak. A Megtestesülés Templom
felszentelése óta (2000. augusztus 19.) mondjuk itt a rózsafüzért,
vagyis évek óta. Páran már a Szent László Templomban is
„rózsafüzéresek” voltunk hosszú éveken keresztül, de vannak köztünk
olyanok is, akik csak pár hónapja, illetve egy éve tagjai a
Társulatnak. A régiek is és az újak is, zömmel idősek vagyunk,
különböző betegségekkel kínlódunk, emiatt igen változó a napi imádkozó
létszám: 2-10, néha 15 fő.
A rózsafüzért minden hétköznap este 5:25-kor kezdjük mondani a templomban. Minden hónap utolsó csütörtökén fél 5-kor tartunk egy kis megbeszélést Felföldi László atyával.
Adventben
csak szombaton van este szentmise, így csak akkor tudjuk közösen
imádkozni a rózsafüzért.
Kató Lászlóné, Gyöngyi
Az örvendetes olvasó titkai:
1. Akit te, Szent Szűz a Szentlélektôl fogantál. (Alázat)
2. Akit te, Szent Szűz Erzsébetet látogatván hordoztál. (Szeretet)
3. Akit te, Szent Szűz a világra szültél. (Szegénység)
4. Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál. (Engedelmesség)
5. Akit te, Szent Szűz a templomban megtaláltál. (Jámborság)A fájdalmas olvasó titkai:
1. Aki érettünk vérrel verítékezett. (Bűnbánat)
2. Akit érettünk megostoroztak. (Tisztaság)
3. Akit érettünk tövissel koronáztak. (Bátorság)
4. Aki érettünk a keresztet hordozta. (Türelem)
5. Akit érettünk keresztre feszítettek. (Önmegtagadás)A dicsőséges olvasó titkai:
1. Aki a halálból feltámadt. (Hit)
2. Aki a mennybe felment. (Remény)
3. Aki nekünk a Szentlelket elküldte. (Szeretet)
4. Aki téged, Szent Szűz a mennybe fölvett. (Örök boldogság)
5. Aki téged, Szent Szűz a mennyben megkoronázott. (Mária tisztelete)A világosság titkai:
1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett.
2. Aki a kánai menyegzőn kinyilvánitotta isteni erejét.
3. Aki meghírdette Isten országát.
4. Aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét.
5. Aki az Eucharisztiában nekünk adta önmagát.
Az alábbi ismertetőt a
Zászlónk c. ifjusági folyóirat 2002. októberi
számából vettük át:
A
rózsafüzér eredete, kialakulásának története
Az ősegyház imádsága a Miatyánk mellett a 150 zsoltár volt. A
könyvnyomtatás 1450 körüli föltalálása előtt templomokban,
kolostorokban volt ugyan biblia, de közönséges halandó nem tudott
kézzel másolt kódexet szerezni. A 150 zsoltárt kívülről megtanulni meg
csak kevesen tudták. Így hát szokásba jött a 150 zsoltár pótlására 150
Üdvözlégy Máriát elimádkozni. Hogy imádság közben ne kelljen a
számolással bíbelődni, kialakult egy segédeszköz, egy "számológép",
amelyen felfűzött bogyókat, gyöngyöket tologattak. Ezt nevezték
"Psalterium Marianum"-nak, Máriás zsoltárkönyvnek. Sok átalakulás után
kikristályosodott a rózsafüzér (szentolvasó) ma megszokott alakja.
Osszuk
a százötvenet három részre. Elég lesz így ötven bogyó, háromszor véve.
Az 50 bogyót tizenként szakaszoljuk, ez "egy tized". Keretezzük be:
tegyünk eléje egy Miatyánkot, utána egy Dicsőséget. (Az Egyház minden
zsoltárt Dicsőséggel fejez be.) Nekiindulásként tegyünk elébe egy
keresztet, erre Hiszekegyet mondunk, aztán következzék Miatyánkkal és
Dicsőséggel bekeretezett 3 Üdvözlégy. Ezután induljon az öt tized.
Két-két tizedet egy hosszabb lánc választ el egymástól, ennek közepén
egy nagyobb szem a Miatyánkot jelöli, a záró Dicsőséget nem jelöli
semmi, az magától értetődik.
A sok-sok Üdvözlégy
színesítésére kitalálták, hogy tíz-tíz Üdvözlégy elimádkozása alatt
elmélkedjünk megváltásunk egy-egy eseményéről. Ezeket nevezik a
rózsafüzér "titkai"-nak. Az első öt tized alatt a Jézus Urunk születése
körüli események az "örvendetes olvasó" titkai. A második öt tized a "dicsőséges olvasó" a megdicsőült Jézus titkaival. Ez
a háromszor öt titok minden imakönyvben megtalálható.
Világszerte
úgy imádkozzák a szentolvasót, hogy mindegyik tized előtt egy mondatban
bemondják a "titkot", utána egyfolytában folyik a tized. Nálunk,
Magyarországon, minden egyes Üdvözlégy közepébe szúrják be a "titkot": "...gyümölcse Jézus, aki..."
Akik
naponta öt tizedet szoktak imádkozni, hétfőn-csütörtökön az örvendetes,
kedden-pénteken a fájdalmas, szerdán-szombaton-vasárnap a dicsőséges
olvasót imádkozzák.
A pápák ajánlják
XIII.
Leó: "Napi munkájuk után (a hívek) jöjjenek össze és a Szent Szűz
szobra előtt imádkozzák a rózsafüzért az Egyház szándékaira: az
elszakadt testvérek egyesüléséért, az Egyház szabadságáért azokban az
országokban, ahol a kormányok Krisztus és az Egyház törvényei ellen
intézkednek engesztelésül az anyagelvűség rontásaiért" (Supremi
apostolatus enciklika, 1883.)
Ugyanő: "A
rózsafüzér csodálatos imafüzér: az Üdvözlégyek összeszövése az Úr
imádságával és közbeszőtt elmélkedéssel. Az imádságnak egyik
leghathatósabb formája, hogy elnyerjük az örök életet". "A nép
természetéhez alkalmazott könnyű vallási áhitat." (Diuturni temporis
enciklika 1898.)
XII. Pius: Imádkozzátok a
szentolvasót, mert az "az egész evangélium összefoglalása".
VI.
Pál: "A szentolvasó a legkiválóbb és leghathatósabb családi közös ima.
Hőn óhajtjuk, hogy a családban gyakran imádkozzák együtt a
szentolvasót."
II. János Pál, a mostani pápa ,
számtalanszor ajánlotta. Legutóbb a most 2002. okt. 6-án szentté
avatott Josemaria Escriva-val kapcsolatban mondta ez év májusában: "Az
ő példája nyomán folyamodjunk a Legszentebb Szűzhöz a rózsafüzér
imádkozásával, mert ő (Szűz Mária) ebben a gondolatban végigvezet
bennünket a megváltás legfőbb titkain, és hozzásegít, hogy eljussunk az
üdvösség hazájába."
Szűz Mária maga is ajánlja
A
Szűzanya, amikor 1858 februárjában Lourdes-ban megjelent, ismételten
kérte a kis Bernadettet, hogy szorgalmasan imádkozza a rózsafüzért a
bűnösök megtéréséért. Ő maga is rózsafüzért tartott a kezében és együtt
pergette a kis látnokkal. A lourdesi Szent Szüzet mindig kezében
rózsafüzérrel ábrázolják, ahogyan őt a kis Bernadett látta.
Jellemzően katolikus
A szentolvasó egyik legjellemzőbb
kifejezője katolikus voltunknak. Legyen mindig kezünk ügyében akár a
hagyományos öt tizedes láncos olvasó, akár az egy tizedet számláló,
ujjunkra húzható fogasgyűrű. Ez bárhol, bármikor használható. Ne
szoktasson le róla minket se ellenségeink gúnyolódása, se kortársaink
közömbössége, se a lanyhák jól hangzó kifogása, hogy nem bírják
elviselni a gépies, egyhangúságot az imában.
Gépies egyhangúság?
Mondvacsinált kifogás. A hintázó gyereknek nem unalmas,
hogy egyformán leng annyiszor a hintán?! Mert hintázni jó! A síró
csecsemő is elcsitul, ha huzamosan egyformán ringatják. A nagyokosok
elfelejtik, hogy ők is voltak valaha gyerekek. Az ember addig boldog,
amíg tud önfeledten játszani. Hintázásból semmi pénzzel mérhető hasznom
sincs. Tehát fölösleges?! A játék, a jókedvű lendület, a boldogság
megfizethetetlen. A rózsafüzér beleringat minket az imádság légkörébe. Egyébként
altatónak is használható. Ha este nem tudsz elaludni, kérd mennyei
édesanyádat, ringasson álomba és kezdd el a rózsafüzért (akár tíz
ujjadon, akár fogasgyűrűn számolva). Nem jutsz a végére. Édesen
elalszol. Nincs jobb altatószer a patikában. Próbáld ki!
"Jaj, esti imádság közben elaludtam!�"
Bár tudnék minden este imádkozva elaludni! Legjobb biztosítás volna, hogy egyszer majd a mennyországban ébredjek föl. Szívem első gondolata hozzád száll fel, Istenem. És utolsó gondolata is szálljon hozzád este. Mária, édesanyánk, ringass álomba!
